Felmérések szerint a magyar lakosság nagy többségénél, mintegy 80 százalékánál mutatható ki fogínysorvadás valamilyen mértékben. Klasszikus népbetegségről beszélhetünk tehát, egy olyan gyulladásos folyamatról, amit baktériumok okoznak.
A kórkép közismert, köznyelvben használt elnevezése valóban a fogínysorvadás, a pontos orvosi szakkifejezés azonban fogágybetegség (parodontitis). Ez egy olyan gyulladásos megbetegedést takar, amit baktériumok idéznek elő, és ami az esetek nagy részében a kezdetben nem vagy csak nagyon kevés tünettel, panasszal jár. Pont ez teszi veszélyessé, hiszen a folyamat végső stádiumában a fogak kilazulhatnak és ki is hullhatnak.
Mi okozza a fogínysorvadást?
Mint oly sok fogbetegségnél, ez esetben is elsősorban a nem megfelelő szájhigiénia tehető felelőssé. A nem kellő alapossággal és rendszerességgel ápolt, hanyagul tisztított fogak felszínén lerakódó lepedékben és fogkőben baktériumok telepednek meg, és gyulladásos folyamatot indítanak el. A betegség kialakulásában emellett öröklődő immunrendszeri fogékonyság is szerepet játszhat, de a lepedék hatékony eltávolítását akadályozó pontatlan, elálló tömés- és koronaszélek, melyek nem zárnak megfelelően, szintén kiváltó tényezők lehetnek.
A bakteriális lepedék felhalmozódására az íny rövid időn belül gyulladással reagál, majd fokozatosan visszahúzódik a fogakról, és a folyamat előre haladtával, súlyosbodásával a gyulladás visszafordíthatatlanul átterjedhet a fog tartószerkezeteinek további részeire. A rögzítő rostok és csontok pusztulni kezdenek, a tartószerkezet leépülése következtében a fognyak és a foggyökér is láthatóvá válik, a fogközök pedig megnyílnak. A meglazult fogak idővel kihullanak.
A fogínysorvadás jellemző tünetei
Ahogy korábban írtuk, a betegség a kezdeti szakaszban többnyire kevés tünettel jár, ugyanakkor van néhány egyértelmű jel, ami gyanúra adhat okot. Az egyik ilyen, hogy a gyulladt íny vörössé, duzzadttá válik, és fogmosáskor gyakran vérzik. Ezzel párhuzamosan fájdalom is jelentkezhet. Szintén jelnek lehet tekinteni a kellemetlen szájszagot, ami a baktériumok tevékenységére, anyagcseréjére, illetve a gyulladt szövetekre vezethető vissza.
Későbbi stádiumban jönnek a már felsorolt súlyosabb tünetek: a fogíny visszahúzódása, leválása a fogakról, rések keletkezése a fogak között, meglazuló, helyükről elmozduló fogak.
A fogágybetegség kezelése
Szájhigiéniai szokásaink rendbetételével, optimalizálásával, a foglepedék alapos és rendszeres eltávolításával a kezdődő fogínysorvadás visszafordítható, a gyulladt fogíny néhány napon belül meggyógyítható. A kiváltó okok megszüntetésével, a helyes táplálkozással és a rendszeres fogorvosi vizsgálatok segítségével szinte teljesen lecsökkenthető a fogágybetegségek kialakulásának esélye.
Súlyosabb tünetek jelentkezése esetén azonban mindenképpen szakemberhez kell fordulni. Klinikánkon parodontológus szakorvosaink gyors és fájdalommentes szűrővizsgálattal pontosan meg tudják állapítani, hogy milyen stádiumban van a folyamatban lévő fogágybetegség.
Fontos tudni, hogy az előrehaladott fogínysorvadás sajnos visszafordíthatatlan, ami azonban nem jelenti azt, hogy nem lehet megállítani a folyamatot, és ne lehetne rendbe tenni a károsodott szöveteket és fogazatot.
Az iDentity Clinic Budapest parodontológiai szolgáltatásainak részletei itt olvashatók.