Elsődleges szakterület:
Másodlagos szakterület:
„Nagy sikerként élem meg, ha egy páciensnál tartós életmódváltást tudok elérni.”
Érettségi előtt kezdtem el egyre erősebben érezni, hogy egy olyan kihívásra vágyom, amivel ki tudok tűnni a padtársaim közül. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy apámhoz hasonlóan én is a fogorvosi pályát szeretném bejárni.
2009-ben szereztem a diplomámat, ezt megelőzően, diákéveim alatt azonban már intenzíven dolgoztam apukám magán és TB finanszírozott körzetében. Az asszisztálástól kezdve az apróbb fogorvosi munkákon át az önálló kezelésekig sokféle feladatot végeztem, sok tapasztalatot gyűjtöttem.
A fogászaton belül első szakterületemnek a parodontológiát választottam. Ezt érzem talán legközelebbinek az általános orvosláshoz, emellett tetszik, hogy parodontológusként szinte az összes fogászati szakterülethez van kapcsolódási pont. Vonzónak találom a feladat összetettségét is.
Büszke vagyok rá, hogy 2021 végén újabb sikeres szakvizsgát tettem, így azóta parodontológus mellett implantológus szakorvosnak is mondhatom magam.
Nagy sikerként élem meg, és ez egyben a legfőbb célom is, ha egy páciensnél életmódváltást tudok elérni, legyen szó a dohányzásról való leszokásról, a fogmosás gyakorlásról vagy a fontosabb szájhigiénés szokások elsajátításáról. Azt is sikerként értékelem, ha hosszú távú, tartós eredményeket tudok elérni.
Hétfő | 09:00-15:00 |
Kedd | 14:00-20:00 |
Szerda | 09:00-15:00 |
Csütörtök | 14:00-20:00 |
Péntek | nem rendel |
Szombat | nem rendel |
Vasárnap | nem rendel |
Küldje el üzenetét, írja meg mikor lenne a leg megfelelőbb Önnek a kezelés. Kollégánk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.
1117 Budapest, Móricz Zsigmond Körtér 15. 3. emelt 8. ajtó • Kapucsengő: 31
Hétfő | 8:00-20:00 |
Kedd | 8:00-20:00 |
Szerda | 8:00-20:00 |
Csütörtök | 8:00-20:00 |
Péntek | 8:00-18:00 |
Szombat | Zárva |
Vasárnap | Zárva |
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Kollégánk 24 órán belül (munkanapon) felveszi Önnel a kapcsolatot!