Dr. Tóth Péter, az iDentity Clinic parodontológusa újabb sikeres szakvizsgát tett, így most már implantológus szakorvosnak is mondhatja magát. Mérhetetlenül büszkék vagyunk kollégánk elhivatottságára és szorgalmára. Büszkeségünket növeli, hogy Magyarországon ő a 43. a sorban, aki letette ezt a szakvizsgát.
Egy személyes hangvételű beszámolót teszünk közzé.
Az első szakvizsgám után éreztem, hogy komoly implantológiai szaktudás nélkül nem lehet teljes az a szakmai pálya, amire anno mentorom terelt. Elejétől kezdve részt veszek szakspecifikus kurzusokon, továbbképzéseken és konferenciákon, hogy ezen a területen is fejlődjek. Keresem a szakmai kihívásokat, próbálom a pácienseimnek a legkorszerűbb ellátást nyújtani. Úgy érzem, hogy az implantológiai szakorvosi diploma megszerzésével sikerült megkoronázni az elmúlt 12 év munkáját.
Ezúton szeretnék több embernek köszönetet mondani, akik aktívan hozzájárultak a sikereimhez, akik nélkül nem az a fogorvos, parodontológus és most már implantológus lennék, aki vagyok.
Egyetemi mentorom, Windisch Péter és tutorom, Molnár Bálint tereltek arra a szakmai útra, amit onnantól kezdve igazából csak követni kellett.
Kemper Róbert már a parodontológiai szakképzésemben is nagy támasz volt, és most újra neki köszönhetem, hogy a Parodont fogászati rendelőben nála tölthettem a sebészeti gyakorlati időmet. Így újra tanulhattam tőle és megint együtt szakmázhattunk egy kicsit.
A Cosmodent rendelőben rengeteg lehetőséget kaptam mind páciensanyag, mind felszereltség tekintetében. Olyan szakmai szabadságot biztosítottak számomra, ami lehetővé tette, hogy gyorsan fejlődjek és szakmailag teljesen ki tudjak bontakozni.
Természetesen a pácienseket nem egyedül láttam el, hanem mindig egy szuper, motivált, fiatal csapat vett körül, akik nélkül nem tudtam volna úgy elvégezni a feladatot, ahogy azt szerettem volna. Ezért nagy köszönetet szeretnék mondani Imre Mónikának és Papp Bettinának, a két legügyesebb asszisztensnőnek, akikkel valaha együtt dolgozhattam. Természetesen köszönet illeti a fogtechnikus kollégámat, Lábecz Lászlót is, akinek segítsége nélkül szó szerint nem tudtam volna megkoronázni a sebészeti munkáimnak eredményeit.
Nem szeretnék elfeledkezni a parodontológiai rezidenseimről sem, akikkel valamilyen szinten együtt fejlődtünk, és főleg nekik köszönhetem az alapos esetdokumentációimat.
A szakmai támaszaim mellett még a családomnak szeretném megköszönni, hogy elviselik nekem a sok távollétet, és támogatnak ezen az úton.
Így végezetül meg annyit szeretnék mondani, hogy kiváló munkához kiváló felszereltségre is szükség van. Bátran ki merem jelenteni, hogy nem elég egy “paro szonda” meg egy “implant motor”, hanem kell mellé még egy fényképezőgép is, amivel meg lehet örökíteni a szakmaiságunkat. Első szakvizsgám után ajándékként kaptam feleségemtől, Tóth-Varga Diánától az első tükörreflexes fényképezőgépet, amit azóta is használok. Ezzel készítettem a képeket a mostani szakvizsgámhoz is.
Remélem, hogy mindezeket a tapasztalatokat és a megszerzett új tudást jól fogom tudni hasznosítani új rendelőnkben, az iDentity Clinic fogászati klinikán!
Dr. Tóth Péter