Már nyoma sincs a korábbi szégyenlős, ajakszorítós mosolynak

Már nyoma sincs a korábbi szégyenlős, ajakszorítós mosolynak

Esztétikai fogászat

Mivel keresett meg bennünket a páciens?

Fiatal férfi páciensünk a jól ismert “Mióta az eszemet tudom, rosszak a fogaim” csalódottsággal érkezett rendelőnkbe. Elmondása alapján sok kezelést kapott korábban, de nem látta a fényt az alagút végén. Nem hitte, hogy fogazati problémái valaha is véget érnének, de adott volna egy utolsó esélyt még a fogainak.

Milyen diagnózist állítottunk fel?

Páciensünk szájában valóban sok szuvasodást találtunk és legalább ugyanennyi, korábbi beavatkozást tömést, koronát. Könnyen megállapítható volt, hogy úgynevezett cariogén szájflórával, azaz olyan baktériumok túlsúlyával rendelkezik az általános szájflórája, ami elsősorban szuvasodásokat okoz. Emellett megállapítható volt az is, hogy a zománcszerkezet összetételéből fakadóan fogai kevéssé ellenállók.

De ami a legfontosabb, hogy nem a fogmosás bajnoka. Elmondása szerint nem nagyon hisz már a fogmosásban. Ennek legfőbb oka, hogy nem ismertette vele korábban senki a helyes fogmosási technikákat és így valóban nem tudta megfelelően elvégezni ezt a feladatot.

Pótolni való foghiánya és fogágybetegsége nem volt, és harapási pozíciója kisebb eltérésektől eltekintve stabilnak volt mondható.

Milyen kezelési tervet dolgoztunk ki?

A valós helyzetet és az igényeket felmérve egy olyan megoldás mellett döntöttünk, hogy az aktív szuvasodások ellátása mellett egyszerre végezzük el a sok-sok apró esztétikai hiba korrekcióját is. Mivel alapvetően egészséges fogakról beszélünk, és javarészt csak esztétikai hibák sokaságával álltunk szemben, ezért a legkevesebb saját foganyag feláldozása mellett ultravékony héjak készítését terveztük meg, amivel a színbeli, alakbeli és pozícióbeli eltéréseket egyszerre lehet korrigálni.

A terv kidolgozásakor figyelembe vettük azt is, hogy a páciensnek a felső fogsora dominál mosolygáskor, és az alsó fogak esztétikája kevésbé rossz, ezért csak a felső fogazatra terveztük a héjakat. A szélesebb mosoly miatt felül 8 fogra, azaz 4-től 4-ig készültek héjak.

Hogyan zajlott a beavatkozás?

A kezelés legfontosabb lépése a tervezés. Mivel az esztétikai igények szubjektívek, mindenkinek más tetszik, az orvos tud javaslatot tenni egy általános megfelelő eredmény eléréséhez, azonban mindig figyelembe kell venni a páciens szubjektív igényeit. Ebben az esetben egy természetesnek ható, az eredeti fogakkal lehető legnagyobb mértékben megegyező, de valamivel világosabb árnyalatot szerettünk volna elérni.

Ehhez először egy tanulmányi gipszmodellen vizsgáltuk meg a fogak pozícióját, majd erre hagyományos módszerrel készült egy  úgynevezett wax-up (azaz felviaszolás). Itt a viaszmintázat alapján a fogtechnikai labor megmintázott egy tervezetet, ami megmutatta, hogy mit lehetne kihozni a valóságban. Ezt egy úgynevezett szájban felépített mock-up próba követte, amelynek segítségével a páciens előre meg tudta nézni, hogy milyen is lesz a végeredmény. Ennek a módszernek nagy előnye a digitális mosolytervezéssel szemben, hogy a páciens nem csak a valóságban láthatja a tervezett munkát, de a szájában ismerkedhet az új harapási viszonyokkal, és a nyelvével kitapinthatja a fogak alakját, helyzetét.

Miután megszületett a döntés, a fogakat a lehető legminimálisabb foganyagveszteséggel előkészítettük, majd a páciens ideiglenes pótlást kapott. Alig két hét múlva pedig már a szájában viselhette a vadonatúj fogsorát.

A páciens véleménye

A páciens elmondta, hogy új fogazata miatt szinte újjászületett. A kezeléssorozat után pár hét múlva már nyoma sem volt a korábban megszokott, szégyenlős, ajakszorítós mosolyának. Azóta sokkal nagyobb önbizalommal mosolyog a világra. Ha nem is teljesen, de talán részben új fogainak köszönhetően remek állása van, és friss házzassága után mostanra már kislányukat nevelgetik feleségével, aki ezek után természetesen szintén rendelőnk páciensei közé tartozik.

Főbb adatok

4 hét

Panasza van?
Írjon nekünk!

Gyors és hatékony fogászati kezelés, akár azonnal.
Kérjen visszahívást még ma!

Elérhetőségek

Telefonszám:
+36 70 733 5333
Cím:

1117 Budapest, Móricz Zsigmond Körtér 15.
3. emelt 8. ajtó • Kapucsengő: 31

Kérjen ingyenes visszahívást

Kollégánk 24 órán belül (munkanapon) felveszi Önnel a kapcsolatot!