fbpx

Dr. Babics Anna

Dr. Babics Anna

Elsődleges szakterület:

Endodoncia, gyermekfogászat

Másodlagos szakterület:

Protetika, esztétikai fogászat

„Gyakran kapom azt a visszajelzést, hogy nyugalmat sugárzok. Van, aki gyökérkezelés közben elalszik a székemben.”

Magamról

Az orvoslás gyerekkorom óta érdekelt: az emberek gyógyítása és az emberi test működése. Az, hogy a fogorvosi pályát fogom választani, tizes éveim elején körvonalazódott. Döntésem mellett mindig kitartottam, mikor gimnáziumot kellett választani, már akkor is tudatosan reál tagozatba mentem, majd érettségi után egyből fel is vettek Budapestre, a Semmelweis Egyetemre.

2017-ben végeztem az egyetemen, és már egyetemistaként is részt vettem versenyeken, kurzusokon, és bejártam egy magánrendelőbe. Így nem csak a fogorvosi munkakörben szereztem sok tapasztalatot, hanem az asszisztensi és a rendelő működtetéséhez szükséges egyéb feladatkörökben is.

Az egyetem elején a szájsebészet érdekelt a legjobban, majd mikor a többi szakterületbe is egyre inkább beleláttam, rájöttem, hogy számomra inkább a fogak megmentése okoz örömet, így végül az esztétikai fogászatra, a gyökérkezelésre és a fogpótlásokra specializálódtam.

Szakmai célok, motiváció

Mindig teljes nyugalommal, határozottan, végtelen türelemmel és jó hangulatban kezelem a pácienseimet. Ennek egyértelműen nyugtató hatása van visszajelzéseik alapján. A célom az, hogy valamennyi páciensem számára ezt a nyugodt, bizalomra épülő légkört tudjam biztosítani a kezelések során.

Szakterületek

Rendelési idő

Tartósan távol szülési szabadságon.

Szakképesítések, kurzusok

Esetbemutatások

Küldjön üzenetet!

Küldje el üzenetét, írja meg mikor lenne a leg megfelelőbb Önnek a kezelés. Kollégánk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Elérhetőségek

Telefonszám:
+36 70 733 5333
Cím:

1117 Budapest, Móricz Zsigmond Körtér 15.
3. emelt 8. ajtó • Kapucsengő: 31

Kérjen ingyenes visszahívást

Kollégánk 24 órán belül (munkanapon) felveszi Önnel a kapcsolatot!