BLOG

Éjszakai fogszabályozó készülék nem létezik

A fogszabályozással kapcsolatban sokszor találkozni az éjszakai fogszabályozó kifejezéssel, ez azonban egy téves megfogalmazás, mert ilyen készülékek és ilyen kezelések nem léteznek. Blogcikkünkben megpróbáljuk helyretenni a szakma szabályaival ellentétes fogalmakat.

A fogszabályozással kapcsolatban számos félreértés és tévhit terjedt el. Az egyik, hogy a laikusok és sajnos a szakorvosok egy része is pusztán esztétikai kezelésként tekint a fogszabályozásra, holott annak elsődleges célja a fogazat és a rágóapparátus funkciójának visszaállítása. Egy másik tévhit, hogy „idősebb” korban már nem érdemes belevágni egy hosszas fogszabályozó kezelésbe. Ezzel ellentétben az igazság az, hogy a fogszabályozás nem korhoz kötött, bármikor elkezdhető, de természetesen a csont átépülési folyamatai és a kezelés időtartama más lehet. Egy szintén makacs tévhit a helytelenül elterjedt „éjszakai fogszabályzó”. Mielőtt ennek tisztázásába belekezdünk, érdemes áttekinteni, hogy milyen fogszabályozó készülékek léteznek.

A fogszabályozó készülékeket alapvetően kétféle csoportba lehet sorolni.

Rögzített fogszabályozó készülékek

Az első csoportba a rögzített fogszabályozó készülékek tartoznak. Ezeket elsősorban váltófogazatban (ahol még vannak tejfogak, de jórészt már előbújtak a maradó fogak) vagy teljesen maradó fogazat esetén használják, és közvetlenül a fogazatra ragasztják. Több típusuk létezik a működési elvüket tekintve. A korszerűnek tekinthető készülékek az úgynevezett multiband vagy multibracket változatok. Ezek között vannak hagyományos drót vagy gumiligatúrás, valamint az önligírozó készülékek, amelyek kisebb erővel működnek és kíméletesebb eljárást jelenthetnek. Ezeken kívül léteznek az úgynevezett nyelv felőli készülékek is, amelyek szinte teljesen láthatatlanok.

Kivehető fogszabályozó készülékek

A második csoportba a kivehető fogszabályozók tartoznak. A hagyományos értelemben ezeket alapvetően a váltófogazati stádiumban, 14 éves korig alkalmazzák funkcionális fogszabályzásra. A 14 év alatti gyermekek számára készülő, funkcionális kezeléshez használható készülékek olyan izommozgásokat indukálnak, illetve olyan pozícióba helyezik a nyelvet és a környező lágyszöveteket, hogy az állcsontok és izmok fejlődése során a fogak megfelelő pozícióba és helyre vándoroljanak.

Alignerek, láthatatlan fogszabályzók

A kivehető készülékek közé tartoznak az ún. aligner típusú (például Invisalign vagy Nuvola), átlátszó, fogra helyezhető sínek is. Ezeket a fogazatról készített gipszminta alapján, számítógépes program segítségével készítik. A síneket néhány hetente cserélgetve lépésről-lépésre, a fogakat tizedmilliméterenként mozgatva lehet elérni a kívánt eredményt. Ezeket a síneket egész nap hordani kell, és csak étkezés vagy a fogak ápolásának idejére szabad kivenni őket.

Retenciós készülékek

A kivehető fogszabályozók speciális változatának tekinthetők az ún. retenciós készülékek, amelyeket a fogszabályozást követően, az elért eredmények stabilizálása érdekében kell viselni. Ezeket a készülékeket a szakma szabályai szerint ugyanannyi ideig kell hordani, mint ameddig a rögzített készüléket viseltük. Ha a retenciós időszak alatt ezeket csak éjszaka helyezzük be, akkor az csak az előírt idő egyharmada lesz, amivel az elért eredményeket kockáztatjuk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kezelés, vagyis a retenciós időszak vége felé már valóban elegendő lehet, ha csak éjszaka viseljük a készüléket, de ennek feltétele, hogy előtte fegyelmezetten betartsuk az előírásokat.

Tehát éjszakai fogszabályozó készülék nem létezik!

Az éjszakai fogszabályozóként hirdetett megoldások természetesen a kivehető készülékek kategóriájába tartoznak. Sokszor halljuk TÉVESEN!, hogy ezeket elegendő éjszaka hordani, de ez nem igaz. Ha egy ilyen készüléket 24 óra helyett csak az alvás idejére, vagyis naponta 7-8 óráig viselünk, az rendkívül lecsökkenti a kezelés hatékonyságát.

Az iDentity Clinic Budapest fogszabályozási szolgáltatásairól ezen az oldalon lehet tájékozódni.

Panasza van?
Írjon nekünk!

Gyors és hatékony fogászati kezelés, akár azonnal.
Kérjen visszahívást még ma!

További blogbejegyzéseink

Fogászat története

Az ókorban már nem csak húztak, hanem fúrtak is

A fogászat az egyik legősibb mesterség, ezt bizonyítják a sokszor több ezer éves régészeti leletek. Legújabb blogcikkünkben a fogorvoslás történetének legérdekesebb fejezeteit, mérföldköveit szedtük össze a teljesség igénye nélkül.

Elérhetőségek

Telefonszám:
+36 70 733 5333
Cím:

1117 Budapest, Móricz Zsigmond Körtér 15.
3. emelt 8. ajtó • Kapucsengő: 31

Kérjen ingyenes visszahívást

Kollégánk 24 órán belül (munkanapon) felveszi Önnel a kapcsolatot!